Ugrás a tartalomra

Kis kondás a Népkörben

2018.10.08
19:00
2018.10.08
19:28
Forrás
Pannon RTV
Palkó szegény sorsú parasztfiú, aki kitartásának és elszántságának köszönhetően egy napon elnyeri a királykisasszony kezét és a fele királyságot.

Egy átlagos népmese összefoglalója, a kecskeméti Hírös Agóra Dramatikus Játszókörének előadásában mégis kicsit más, hiszen a gyerekek is szerves részei a történetnek. A magyarországi Nemzeti Kulturális Alap 25 éves jubileumának alkalmából Szabadkára érkezett a produkció.

Közös énekléssel indult a Hírös Agóra Dramatikus Játszóköre hétfő délután a Népkör Magyar Művelődési Központ épületében Szabadkán. A játszókör drámapedagógusai a magyar népmesék világába kalauzolták a gyerekeket.

Józsa Kata, drámapedagógus, Kecskemét, Magyarország: „Kis kondás a címe, egy hagyományos tündérmese, hősmese, arról szól, hogy a szegény legény hogyan állja ki a próbákat, és hogyan nyeri el majd a királykisasszony kezét és a fele királyságot.”

A gyerekek nem csak egyszerűen végignézték az előadást, hanem ők is részesei voltak a történetnek. Együtt énekeltek és együtt búsultak a főhőssel. A drámapedagógusok szerint fontos, hogy a gyerekek ne csak hallják a népmeséket.

Monzák Péter, drámapedagógus, Kecskemét, Magyarország: „Nem szórakoztatni kell, hanem - ahogy a mi mesénkben is az van - meg kell teremteni azt a hiányt, amiben úgy érzi az a gyerek, hogy na most ebbe bele kell lépni. Ki kell tölteni ezt a hiányt.”

A népmese átélése után játszóház várta a gyerekeket, ahol többek között Háry János kalandjaiba is bepillantást nyerhettek.

Szabadka
Hírös Agóra Dramatikus Játszókör

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.