Ugrás a tartalomra

A hagyományok palotája - Megújult a Budai Vigadó épülete

2018.10.08
21:52
2018.10.08
23:18
Forrás
www.hagyomanyokhaza.hu
Megnyitották a Hagyományok Háza felújított székházát.

A 7,5 milliárd forintból megvalósult teljes körű rekonstrukció nyomán az egykori Budai Vigadó épülete méltón szolgálhatja a Kárpát-medencei néphagyomány ápolását.

A Budai Vigadó épületét, a Hagyományok Háza székházát ünnepélyes keretek között adták át október 4-én. A 2011-ben műemlékké nyilvánított épület felújítása 2016-ban kezdődött. Nagy Csaba Ybl-díjas építész, a rekonstrukció vezetője az eredeti állapot lehetőség szerinti legteljesebb visszaállítását tartotta szem előtt, egyben törekedett arra, hogy a patinás épület a XXI. század elvárásainak is megfeleljen, többfunkciósan szolgálja az intézmény szerteágazó munkáját.

„A Hagyományok Háza 2001-es megalapítása óta többször álltunk egy-egy ajtóban, a küszöbön – mondta megnyitó beszédében Kelemen László főigazgató. - Ilyen volt például a zeneakadémiai népzenei tanszék megalapítása, a Fölszállott a páva televíziós vetélkedő elindítása, vagy ilyen lesz reményeink szerint az erdélyi Sapientián a néptáncos képzés beindítása. Most ismét egy küszöbön állunk: a Budai Vigadó rekonstrukciójának befejezéseként a Hagyományok Háza kiemelt nemzeti intézményi feladatait fogja tudni méltó körülmények között ellátni.”

A sajtóbemutatón tapasztaltak alátámasztják az elmondottakat. Elkészült a földszinti helyiségek rekonstrukciója, a befedett udvar akusztikailag is alkalmas koncertek, táncházak rendezésére. Az 1951-es alapítása óta az épületben működő Magyar Állami Nép Együttes végre korszerű próbateremben végezheti ezentúl munkáját.

Tágas könyvtár szolgálja a kutatókat, a bibliotéka folyamatosan bővül, s tárolóiban kapott helyet Lajtha László zeneszerző-népzenekutató, Martin György tánctörténész-néprajzkutató, Halmos Béla, a magyarországi táncházmozgalom egyik elindítója és első prímásának hagyatéka s Farkas Gyulának, a Rajkó Zenekar alapítójának gyűjteménye is. A földszinti kiállítóhely a Várnegyed újabb kulturális színfoltja, első tárlata az elmúlt évben elhunyt Makoldi Sándor festőművész-néprajzkutató hagyatékát mutatja be a közönségnek. A gyermekfoglalkoztató az ifjabb nemzedék hagyományszeretetre való nevelését szolgálja.

A Budai Vígadó épületét a századfordulón adták át. Kallina Mór és Árkay Aladár eklektikus, jellemzően neoreneszánsz, szecessziós belső díszítésű alkotása két év alatt készült el, s hamarosan a budai társasági élet kedvelt központjává vált. Bálterem, kávéház, étterem, klubszobák vonzották a társasági életre vágyó budaiakat. A háború alatt hadigondozó hatóság működött falai között. A harcok során jelentős károkat szenvedett, az ötvenes évek elején állami tulajdonba került: a Népművészeti Intézet és a Magyar Állami Népi Együttes székháza lett. Az épület külső homlokzatát – a megújuló Corvin térrel összhangban – 2007-ben újították fel, a belső részek továbbra is elhanyagolt állapotban várták a megújulást. A mostani átadással ez magvalósult, a főváros egy újabb színvonalas kulturális létesítménnyel gazdagodott.

Budai Vigadó

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.