Ugrás a tartalomra

Marić: A katasztrófavédelmi gyakorlat megmutatta, hogy megvan a tudásunk

2018.10.09
10:48
2020.05.01
10:48
Forrás
Pannon RTV
A Szerbia 2018 elnevezésű háromnapos katasztrófavédelmi gyakorlat megmutatta, hogy megvan a megfelelő tudásunk.

Technikailag azonban nem rendelkezünk megfelelő felszereléssel, és van még mit tennünk ezen a téren - nyilatkozta Predrag Marić, a belügyminisztérium rendkívüli helyzetekkel foglalkozó szektorának vezetője a Szerbiai RTV-nek. A NATO-nak kiváló katasztrófaelhárítási csapata van - tette hozzá.

Predrag Marić, a belügyminisztérium rendkívüli helyzetekkel foglalkozó szektorának vezetője: „Mindig a legszebb a sorakozás, és amikor látja, hogy mindenki egyként lélegzik és egyformán gondolkodik. Ismétlem, hogy 38 országról beszélünk, mintegy kétezer résztvevővel. Igen, ennek a munkának a szépsége az emberiesség. Nem foglalkoznak a háborúkkal, a konfliktusokkal. Itt csak az emberi életek megmentésével foglalkoznak, és ez szép. Amikor látja a 38 ország részvevőit, akik ugyanazzal a céllal érkeztek, akkor az embert elönti a büszkeség.”

katasztrófavédelem
Predrag Marić

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.