Ugrás a tartalomra

Szomjas a föld Vajdaságban

2018.10.10
12:41
2024.03.19
08:42
Forrás
Pannon RTV
A Zenta környékén hozamcsökkenést okoz a hetek óta tartó aszály, ami leginkább az olajrepcét és a gabonaféléket sújtja. A gondokat tetőzi, hogy számottevő csapadékra nincs kilátás vidékünkön.

Legutóbb két hete hullott egy kevés eső Bogarason. Ez a csapadékmennyiség azonban nem volt elég az őszi vetésű gabonáknak. A bogarasi mezőgazdászok egy része jelenleg is öntözi a szántókat, hogy a föld megőrizze a nedvességtartalmát. Kalmár Róbert, termelő, Bogaras: „Nálam az árpa kelése nagyon foghíjas. Elvetettük az árpát, porba került. Mégsem kelt ki. Ezért kénytelen vagyok az öntözőberendezést elővenni, és öntözni a vetést, hogy ki tudjon kelni a növény.”

Kevi határában a földek egy részén elvétve találni fejlődőfélben lévő olajrepcét. A település környékén több mint 20 gazdát érint az aszálykár. Kovács Attila kevi termelő elmondása szerint holdanként 8000 dináros kár éri az olajrepcét termesztőket: „Legfőképpen a repcét érte a kár, mert nem lehetett megfelelő magágyat készíteni a csapadék hiánya miatt. Nem volt arányos a kelés.”

A kevi földeken termesztett repcének már jóval nagyobbnak kellene lennie. A gazdák abban reménykednek, hogy az elkövetkező egy-két hétben jelentősebb mennyiségű csapadék hullik majd, hiszen ezzel még megmenthető lenne a termés.

Miloš Halgašev, a zentai Mezőgazdasági Szakszolgálat agrármérnöke szerint a 2018-as év változékony időjárása miatt nagy a különbség termesztett növények hozama között: „A megszokottnál több csapadék esett a júniusi és a júliusi hónapban. Ez nagyon kedvezett a növényeknek. Utána viszont csapadékmentes időszak következett, augusztusban 30 liter, szeptemberben 20 liter eső esett, ami nagyon kevés.”

Az időjárás-előrejelzés szerint legközelebb jövő hétvégére várható eső Zentán és a környékbeli településeken.

Zenta
Bogaras
Kevi
aszály
csapadék
repce

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.