Ugrás a tartalomra

Folytatódnak az infrastrukturális fejlesztések Magyarkanizsa községben

2018.10.11
14:28
2018.10.11
17:05
Forrás
Pannon RTV
Horgoson 6 kilométernyi útszakaszon dolgoznak, emellett a Martonos-Horgos réti főcsatornát is tisztítják, mintegy 9 kilométeren. Az önkormányzat illetékesei mai megtekintették a munkálatokat.

A mezei utak karbantartása Magyarkanizsa községben a Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat hatáskörébe tartozik, azok zúzottkővel történő feltöltését is a vállalat felügyeli.

Pálfi Ervin, igazgató, Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat, Magyarkanizsa: „10 centiben leszedik a felső réteget, amit utána egy zúzottkővel pótolnak, és ezt lehengerlik, tehát tömörítik, és ez által kapunk egy tartósabb felső felületet. Ami a munkálatokat illeti, minden, így az időjárási viszonyok is nagyon kedvezőek számunkra, tehát időben be fogják fejezni Horgost, és utána át fogunk menni két helyi közösség területére.”

Magyarkanizsa önkormányzata az állami földek bérbeadásából származó mintegy 24,5 millió dinár jövedelmet nagyobb beruházások megvalósítására költi. A horgosi mezei utak zúzottkővel történő feltöltése mellett, a Martonos-Horgos réti főcsatorna tisztítását is elvégzik.

Huzsvár Ervin, mezőgazdasággal megbízott tag, Magyarkanizsa KT: „A földes utak esetében 13,4 millió dinárt költünk el, amelyből 9 millió dinár a község saját befektetése, míg a fennmaradó részt a Tartományi Mezőgazdasági Titkárságnál pályáztuk. Ebből az összegből Orom, Magyarkanizsa, Martonos, Kispiac és Horgos kataszteri községekben fogunk földes utakat javítani.”

Magyarkanizsa községben mintegy 200 kilométernyi kanálisrendszer van. A főcsatorna, amelyet tisztítanak öntözőcsatornaként is funkcionál, és legutóbb 2007-ben iszaptalanították.

Magyarkanizsa
Horgos

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.