Ugrás a tartalomra

Mindenszentekre készülnek a temetőkben

2018.10.14
15:19
2018.10.14
16:28
Forrás
Pannon RTV
Már rendezik a síremlékek környékét a szabadkai temetőkben. Sokan a kellemes vasárnapi napsütést és a meleg időt kihasználva, elhunyt hozzátartozóik örök nyugvóhelyeit takarították.

Nyílnak a krizantémok, a cserepeseket már nagyban veszik az emberek. A sírkertekben is egyre több, frissen ültetett virágot lehet látni.

Az egyik palicsi virágkertészetben már nagyban nyílnak a krizantémok, amelyeknek javát már a piacokon értékesítik. Az árak igen változatosak. Kisebb cserepekben már 70 dinártól meg lehet őket vásárolni, míg a legnagyobb cserepes krizantémok 300 dinárba kerülnek. Temetőbe általában a fehér és a sárga színűeket viszik, a kertekbe pedig javarészt ciklámen, bordó, narancssárga és egyéb színeket ültetnek.

A virágok nagy része még bimbózik, éppen az ünnepekre nyílnak ki. A vágott virágként eladásra kerülő szálas krizantémok is szépen fejlődnek, nemsokára nyílnak és Mindenszentek, Halottak napja közeledtével a virágüzletekbe kerülnek.
A szép időt kihasználva, sokan kilátogattak vasárnap Szabadkán a Bajai úti temetőbe. Elhunyt családtagjaik örök nyugvóhelyeit rendezgették. Tóth Csáki Klára Németországból jött haza, hogy kimenjen a temetőbe.

Tóth Csáki Klára:
„- Pár nappal ezelőtt az unokaöcsénk meghalt, és akkor az ő temetésére jöttünk haza.
- És akkor most kihasználják az alkalmat, és az ünnepek előtt rendezgetik a sírokat, illetve hoztak ki virágot?
- Persze. Hoztunk virágokat a szülőkre, a szülők sírjára.”

Varga József is elhunyt szerettei sírját rendezte: „Most leginkább lemossuk a tetejét, lesúroljuk a kriptának a kövét, hogy tiszta legyen, elkészítjük és majd hozzuk, amikor itt lesz a Mindenszentek, a nagyobb virágokat. Ezeket rendezzük, átnézzük, de a legfontosabb évente egyszer átmosni a Mindenszentek előtt, hogy tisztába tegyük, rendbe tegyük.”

Van, aki virágot ültet. A cserepes virágokat, a nagyobb csokrokat és a mécseseket nem érdemes ilyenkor még kivinni, mert ellopják őket, panaszolják a Bajai temetőben a sírokat rendező emberek. Azt mondják, még a kővázákból is kilopják a virágcsokrokat.
Medarić Márton Gabriellla szinte minden hétvégén meglátogatja hat éve elhunyt édesapja örök nyugvóhelyét: „A többiekhez, a család többi tagjához, a nagyszülőkhöz, nagybácsikhoz, azokhoz ritkábban, Mindenszentekkor biztosan, a többi alkalom az meg attól függ, időnk mennyi van, de az édesapámhoz minden héten kijövök.”

A sírkertekben sokan megfordultak a hétvégén. Aki tehette, gereblyézett, virágot ültetett, de voltak olyanok is, akik külföldön élnek, most tudtak hazalátogatni és már virágot is vittek az ünnepek közeledtével.

mindenszentek
temetők

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.