Ugrás a tartalomra

Elhunyt Paul Allen, a Microsoft társalapítója

2018.10.16
10:12
2024.03.19
08:42
Forrás
MTI
A 65 éves milliárdos szülővárosában, Seattle-ben hunyt el hétfőn rákbetegségével összefüggő komplikációk következtében - jelentette be hétfőn este Allen befektetési vállalata.

Paul Allen és Bill Gates, a Microsoft másik alapítója gyermekkori barátok voltak, és 1975-ben alapították meg a Microsoftot, a vállalat elnevezése Allentől származott.

Allen 1982-ben súlyos betegség miatt megvált a Microsofttól, 2000-ben pedig a cég igazgatótanácsi tagságáról is lemondott. Közben Vulcan néven befektetési vállalatot hozott létre, megvásárolt két labdarúgócsapatot és egy kosárlabdaklubot, valamint létrehozott három kutatóintézetet is. Az üzletember a Forbes magazin listáján a 44. leggazdagabb milliárdos volt, vagyonát a Bloomberg hírügynökség 2,1 milliárd dollárra becsülte. Ebből rengeteget költött jótékony célokra.

Microsoft
társalapító
Paul Allen
elhunyt
meghalt

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.