Ugrás a tartalomra

Kukoricát törtek Zentagunarason

2018.10.20
23:55
2024.03.19
08:42
Forrás
Pannon RTV
Kukoricatörő ünnepséget tartottak szombaton Zentagunarason. A résztvevők kukoricatörésben, kúp állításban és babpaprikás főzésben is bizonyíthattak.

Hagyományosan kézzel törték a tengerit Zentagunarason. A vágott szárat pedig kúpba állították. A nem mindennapi megmérettetésben a fiatalok és az idősebbek is részt vettek.

Idén 13 csapat mérte össze tudását a kukoricatörő versenyen. Többen még a szüleiktől sajátították el ennek a munkának a fogásait. Ősz Szabó Ferenc, Felsőhegy: „Otthon mi parasztgazdaságba születtünk, a családban kézzel törtük a kukoricát. Fogadtunk mellénk egy-két napszámost és a saját parcelláinkat törtük. Onnan indult el.”

A megfáradt versenyzőket bográcsokban rotyogó babpaprikás várta a Kiss tanya udvarán. Az érdeklődők a helyi termékek közül is válogathattak. Sípos Attila, elnök, Végrehajtó Bizottság, Mag Hagyományápoló Egyesület, Zentagunaras: „Mindig nagyobb és nagyobb létszámmal jönnek az emberek. Megpróbáljuk ezt a hagyományt átmenteni a fiataloknak, hogy legalább ez által is megismerjék, hogyan zajlott régen a kukoricatörés.”

Turisztikai és kulturális szempontból is nagyon fontos a hagyományőrzés és az ehhez kapcsolódó események támogatása - mondta Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese: „Minden település, különösen a falusi közösségek életében fontosak azok a rendezvények, amelyek párhuzamosan futnak a falu mindennapjaival, így egy kukoricatörő verseny, ami a régebbi hagyományokat idézi fel, nagyon élvezetes is az embereknek.”

Fontos, hogy a mai fiatalok is megismerjék a hagyományokat és részt vegyenek azok megőrzésében - hangzott el az eseményen.

Zentagunaras
kukoricatörő ünnepség

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.