Ugrás a tartalomra

Szenteleky Kornélra emlékeztek Szivácon

2018.10.21
10:50
2018.10.21
16:09
Forrás
Pannon RTV
Szenteleky Kornél író, költő, műfordító születésének 125. és halálának 85. évfordulójáról emlékeztek meg szombaton szülőfalujában, Szivácon.

A Szenteleky Napok rendezvényen művelődési műsorral és tárlatokkal is várták az érdeklődőket, valamint kiosztották a Szenteleky-díjat és a Bazsalikom Műfordítói Díjat is. Az eseményt a tartomány, a Magyar Nemzeti Tanács, Kúla község önkormányzata és Topolya Község Múzeuma is támogatta.

Elkülönül-e a vajdasági magyar irodalom az anyaországitól? Melyek egy vajdasági magyar irodalmárnak a feladatai? Egyebek mellett ezen kérdések foglalkoztatták Szenteleky Kornélt – hangsúlyozta a rendezvényen Berényi Emőke. A Szenteleky Napok Tanácsának elnöke kiemelte: „Azt hiszem, hogy azok a problémák, amiket ő felvetett, mind a levelezéseiben, mind a kritikai írásaiban, de azt hiszem még a prózájában, a lírájában is, azok visszaköszönnek ma is a mindennapjainkban. Szentelekynek, ha lehet ilyen rossz kifejezéssel élni, igenis van üzenete még a mai szerzőkhöz, illetve nem csak az irodalmárokhoz, hanem a teljesen hétköznapi emberekhez is.”

A rendezvényen a vajdasági alkotók képzőművészeti kiállítása mellett egy külön tárlat is nyílt, amely Szenteleky Kornél kézirataiból, fényképeiből és egyéb tárgyi emlékeiből állt össze. A Szenteleky-díjat idén Várady Tibor akadémikus vette át, aki nagy múltra visszatekintő jogász családjának hátramaradt ügyvédi irataira alapozva írta meg sajátos szövegeit.
Várady Tibor, akadémikus, író: „Az irodalomhoz való visszatérésemnek egy alapja a családi irattár, ahol nagyon sok Szenteleky-levelet is találtam. Ez a Szenteleky-díj emiatt egy külön öröm számomra, mert valamiképpen egy múltat jelentet meg ismét.”

A Bazsalikom Műfordítói Díjat idén Orcsik Rolandnak ítélték oda, aki az elmúlt két évtizedben szerkesztői, műfordítói és irodalomszervezői tevékenységével nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy felélénküljenek a délszláv-magyar irodalmi kapcsolatok.

Orcsik Roland, költő, műfordító: „Ismét egy bezárkózásnak vagyunk a szemtanúi és ilyen időszakokban a nyitottságért mindig meg kell küzdeni. Ha megnézzük milyen ez a régió, Szenteleky mondja, itt nem csak magyarok élnek, itt szerbek is, más nemzetek is élnek és az itteni vajdasági magyar irodalom ettől más, hogy ilyen hatásokat is befogad.”

A Szenteleky Napok Tanácsának díszülését követően művelődési műsort tartottak. A nap folyamán a résztvevők megkoszorúzták a Szenteleky Kornél és Mladen Leskovac szülőházánál állított emléktáblákat, majd a temetőben elhelyezték a kegyelet virágait Szenteleky sírjánál.

Szenteleky Kornél
Szivác
Szenteleky Napok

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.