Ugrás a tartalomra

Korszerűen, költséghatékonyan vegyszermentesen termelni zárt termesztőberendezésben

2018.10.24
18:09
2018.10.24
18:17
Forrás
Pannon RTV
Ez a célja a Szerbia és Magyarország közötti határon átnyúló AGRINNO nevű projektnek. A résztvevő partnerek ma az elsőként felépített fóliasátrat tekintették meg.

Télen zöldséget termelni nem lehetetlen. Az AGRINNO projekt keretében felépült első fóliasátorban már sorol a zöldsaláta, a borsó és a zöldhagyma. A zárt termesztőberendezésben, korszerű technológiával egész éven át friss zöldség termelhető, így nagyobb jövedelem valósítható meg.

Janko Červenski, osztályvezető, Mezőgazdasági Kutatóintézet, Újvidék: „Célunk, hogy bemutassuk, hogy fűtés nélkül egész éven át lehet termelni a fóliában. Először előveteményt, majd főveteményt és utóveteményt kell termelni, tehát a fóliának egész évben tele kell lennie, fűtés nélkül.”

A program a Csongrád Megye Fejlesztéséért Nonprofit Kft.–vel közösen valósul meg. Pálfi Tímea Ágnes ügyvezető elmondta, céljuk, hogy a családi vállalkozásokat megerősítsék. „A családi vállalkozások és kisebb vállalkozások is nagyszerű példát tudnak mutatni abban, hogy a kicsit leszakad régiók is felzárkózhassanak és megtartsák azokat a helyi lakosokat, akik elvándorolnának más vidékekre.”

Az AGRINNO határon átnyúló programban nagy hangsúlyt fektetnek a középiskolások és családjaik továbbképzésére.

Kis–Lengyel Szilvia, projektmenedzser, Csongrád Megye Fejlesztéséért Nonprofit Kft.: „Ez a képzés az itteni képzésre fog épülni, itt a növénytermesztési képzésben vesznek részt a bevont diákok és családjaik, és közülük pár kiválasztott személy, 30 fő fog majd a magyar oldalon termékfeldolgozás és piacra juttatás képzést kapni.”

 

Az AGRINNO projekt vezető partnere a tartományi mezőgazdasági titkárság. Vuk Radojevic titkár elmondta, hogy az elkövetkező időszakban még három helyszínen építenek hasonló fóliasátrakat, hogy a szakközépiskolás diákok a legkorszerűbb termesztési technológiákat elsajátítsák.

Vuk Radojević, tartományi mezőgazdasági titkár: „Szemléletváltást szeretnénk elérni, amikor az innovációkról beszélünk, továbbá, hogy a fiataloknál megerősítsük a vállalkozói kedvet, mert ily módon szeretnénk biztosítani számukra a modern fóliás termelés lehetőségét. Ezzel a falun való megmaradást is szorgalmazzuk, mert ha korszerűen termelnek, nagyobb jövedelemre is szert tesznek és megtalálják érdeküket.”

A húsz hónapig tartó AGRINNO határon átnyúló program teljes értéke 325 ezer euró, amelynek 85 százaléka visszatérítendő támogatás.

Agrinno
Vuk Radojević

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.