Ugrás a tartalomra

Eltűnt egy fiatal lány Bácsfeketehegyről

2018.10.29
18:28
Forrás
Pannon RTV
A 18 éves Pozsonyi Valentina eltűnéséről testvére számolt be szerkesztőségünknek. Elmondása szerint Valentina tegnap fél négykor ment el otthonról.

Utoljára a vasútállomás utcájában látták egyedül Szikicsen. A család viszont hiába érdeklődött az állomáson, ott senki sem látta Valentinát. Pozsonyi Valentina 1,70 méter magas, barna hajú, barnászöld szemei vannak. Eltűnésekor fekete tornacipőt, fekete nadrágot, kék kabátot, barna pulóvert és krémszínű, fekete zsebes hátizsákot viselt. Azok, akik valamit tudnak a lányról a következő számon a lány édesapjánál, Pozsonyi Mihálynál adhatnak információt: 060/473-88-90

eltűnt
Bácsfeketehegy

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.