Ugrás a tartalomra

Megindulhat a Szeged - Szabadka - Baja vasútvonal teljes felújítása

2018.11.09
15:30
2024.03.19
08:43
Forrás
Pannon RTV
A jövőben megindulhat a Szeged - Szabadka - Baja vasútvonal teljes felújítása és korszerűsítése - mondta Lázár János magyar kormánybiztos csütörtöki sajtótájékoztatóján Hódmezővásárhelyen.

A Szeged - Szabadka vasútvonal felújítása kapcsán kiemelte: nemcsak a teljes vasúti pályát, hanem a szabadkai állomásépületet és annak sínhálózatát is felújítanák a projekt keretében. Már a jövő hét folyamán megkezdi az egyeztetéseket a szerbiai munkatársaival, akikkel közösen kívánja a fejlesztési stratégiát kidolgozni. Hozzátette: a Magyar Kormány számára kiemelten fontos gazdasági tartalék, Békés-, Csongrád-megye illetve Vajdaság is, ezért fontos a beruházás mielőbbi megvalósítása, a régió felzárkóztatása. Lázár János emellett a Hódmezővásárhely–Szeged tram-train mintaprojekt végrehajtását is felügyeli kormánybiztosként.

Lázár János, kormánybiztos, Magyarország: „Egy nagy forgalmú vasúti pálya kiépítése, 120-160km sebesség terheléssel, ami azt fogja jelenteni, hogy Szabadka és Szeged között 31 perc lehet a menetidő. Örömmel jelentem, hogy a Csongrád megyei közgyűlés közreműködésének köszönhetően - akik szintén részt vettek a mai tanácskozáson - ez a terv rendelkezésre áll; engedélyes tervvel rendelkezik, a Szabadka - Szeged közötti vasútvonal korszerűsítése. Ma nem jár a vasút, korábban 2 óra volt a menetidő, ezt a menetidőt lehet Szabadka és Szeged között 31 percre csökkenteni és komfortosítani a vasúti pályát és a közlekedést.”

vasútvonal
Szeged
Szabadka
Baja
lazar jános

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.