Ugrás a tartalomra

122 év után ismét felavatták a millenniumi emlékművet Nagykikindán

2018.11.11
15:02
2018.11.11
16:45
Forrás
Vajdasági RTV
Szent Ferenc római katolikus templom kertjében Német László nagybecskereki megyéspüspök ünnepélyes keretek között áldotta meg az 1896. november 8-án állított emlékoszlopot.

Koncz Tibor emlékeztetett arra, hogy az obeliszk a hívek adományából készült és eredetileg az általános iskola udvarában állt. Néhány év után azonban eltávolították, de a több mint száz éves emlékművet megőrizték és most ismét a régi fényében tündököl - tette hozzá a nagykikindai plébános. Több mint ezer éve vagyunk ezen a vidéken és továbbra is itt szándékozunk maradni, hiszen egy multikulturális környezet csak úgy létezhet, ha kölcsönösen megbecsüljük egymást - tette hozzá Koncz Tibor atya.

Nagykikinda

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.