Ugrás a tartalomra

150 éves a nagybecskereki székesegyház

2018.11.18
14:28
2018.11.18
17:40
Forrás
Pannon RTV
A bánáti katolikus hívek a jövő szombaton hálaadó szentmisén ünnepelik főtemplomuk, a nagybecskereki székesegyház felszentelésének 150. évfordulóját.

Több száz hívőt várnak az egyházmegye területéről. Meghívták a pápai nunciust és tíz püspök érkezését is várják.

A nagybecskereki Nepomuki Szent János katolikus plébániatemplom, a mai székesegyház harangjai 150 évvel ezelőtt, 1868. november 24-én szólaltak meg először. A korábbi, barokk stílusú katolikus templom helyén épült fel a város főterén. A jubileum megünneplésére már régóta készülnek a bánáti hívek.

Kecskés András, Nagybecskerek: „Már négy-öt éve a hívekkel beszélgettünk erről a szombati napról. Nagyon boldogan várják ezt a napot. Némelyik azt is mondta: „látja András mégis megéltük, hogy megvárjuk a százötven éves jubileumot”.

A jubileumi ünnepre a székesegyház megújultan várja a vendégeket. Új, aranyozott kereszt és keresztalma került a felújított tornyára, tatarozták a homlokzatát, felújították a kilátóját. A hívők pedig lelki napokkal készültek az ünnepre.

Gyuris László, nagybecskereki plébános: „Biztos, hogy sose lehet tökéletesen fölkészülni, de amennyire úgy érezzük, hogy szükséges, megpróbáltunk. És reméljük, hogy a jó Isten így is megadja azokat a kegyelmeket, amelyeket erre a napra szánt nekünk is és mindenkinek.”

A hálaadó szentmise november 24-én 11 órakor kezdődik. Az esemény alkalom lesz a bánáti hívek újbóli találkozására.

Kovács Oszkár, elnök, Nagybecskereki Egyháztanács: „Ha találkozunk az emberekkel, egyszerűen rá tudjanak kérdezni, hogy mi az oka ennek az örömnek. Mi az ok arra, hogy büszkék vagyunk erre a templomra tulajdonképpen. És ez az, ami megmarad bennünk. Ez az, ami továbbvisz minket a hétköznapokban.”

Nagybecskereken közel ötezer katolikus él. Többségben magyarok, akik a város peremi részein élnek.
Szekula Eszter, Nagybecskerek: „Hívő vagyok. Rendszeresen járok a templomba, vasárnap, ünnepnapokon, amikor csak tudok. Nagyon várom ezt az ünnepet. Hogy megünnepeljük, testileg, lelkileg, akivel csak bírjuk.”

Az ünnep előtti utolsó vasárnapi szentmisén Szöllősi Tibor tiszakálmánfalvi plébános a székesegyházban elmondott szentbeszédében is a jubileum jelentőségét hangsúlyozta.

Nagybecskerek
székesegyház
Szöllősi Tibor
Gyuris László

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.