Ugrás a tartalomra

Barbaricum - kortárs színházi fesztivál

2018.11.19
14:51
2018.11.19
15:58
Forrás
Pannon RTV
Tizedik alkalommal szervezik meg a Desiré Central Station nemzetközi regionális kortárs színházi fesztivált Szabadkán.

A Barbaricum alcímet viselő fesztiválra nemcsak a régióból érkeznek társulatok, hanem távolabbról is.

Rendhagyó, meghökkentő, sokak szemében botrányos darabokat láthat a közönség a fesztiválon. Idén az előadásokat négy helyszínen játsszák: a Kosztolányi Dezső Színházban, a Gyermekszínházban, a Jadran Színpadon, valamint a Kortárs Galériában. Sok előadásra már elfogytak a jegyek.

Borbély Éva, sajtó- és marketingfelelős, Desiré Central Station 2018: „Már csak pár előadásra vannak szabad helyeink, a többire már várólistát vezetünk. Az előadások, amire még be lehet jutni, a Cécile Loyer társulatának A hiány Pillanatai című előadás, ami egy francia táncelőadás. Cécile Loyer egyébként Nagy Józsefnek volt a tanítványa, ezenkívül a Boszniai Nemzeti Színháznak a Féljétek Allahot című előadása, amit Zlatko Paković rendezett, valamint a szegedi Metanoia Artopédia Jég-Doktrínák – variációk a náci retorikára című előadására lehet még bejutni.”

A rendezvényre a hazai társulatok mellett Franciaországból, Magyarországról, Szlovéniából, Horvátországból és Boszniából is érkeznek előadók. Az idei fesztivál a Barbaricum alcímet viseli.

Urbán András, fesztiváligazgató: „A Barbaricumot lehet többféleképpen értelmezni, nyilván a történelmi értelemben a barbárok által elfoglalt területeket jelenti, egyrészt a mi identitásunkat is meg tudja határozni és ha azt nézzük, hogy tulajdonképpen a Balkán, vagy ez a Kelet-, Közép-Európa minek számít egy nyugat-európai civilizáció szempontjából, illetve olyan témákkal foglalkozunk a fesztivál ideje alatt, ami mondhatni, hogy egyfajta barbár történet.”

A fesztivál november 23-tól december elsejéig tart. A jegyek a Kosztolányi Dezső Színház pénztárában és a Jadran Színpad előcsarnokában vásárolhatók meg. A teljesárú jegy 450, még a diák- és nyugdíjasjegy 300 dinárba kerül. Az idén is van 4+1 jegy, vagyis 4 jegy megvásárlása esetén az ötödiket ajándékba adják.

Desiré fesztivál
Urbán András

Kapcsolódó tartalmak

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.