Ugrás a tartalomra

A köztársaság több pénzt szán vajdasági projektekre

2018.11.25
13:29
2018.11.25
14:11
Forrás
Magyar Szó
A jövő évi szerb köztársasági állami költségvetés javaslatában az eddigiekhez képest jóval nagyobb összegeket irányoztak elő vajdasági projektekre - nyilatkozta Pásztor Bálint a Magyar Szónak.

A VMSZ-DCSP köztársasági parlamenti frakcióvezetője a vajdasági, valamint a magyar vonatkozású fejlesztések közül az Y-elágazást és a Szabadkai Népszínház épületét emelte ki pozitív példaként. A jövő évi költségvetés javaslata csak erre a két projektre csaknem 15 millió eurót irányoz elő - mondta Pásztor Bálint. A frakcióvezető emellett több olyan infrastrukturális fejlesztésről is beszélt, amelyek a vasútvonalak korszerűsítésére, valamint a helyi önkormányzatok útjainak felújítására vonatkoznak. A nemzeti tanácsok működésére előirányzott összeg tekintetében növekedés figyelhető meg: 2019 vonatkozásában 286,5 millió dinárt irányoztak elő az összes nemzeti tanács számára, míg az idei költségvetésben 247,9 millió dinárt tett ki ez az összeg.

Vajdaság
pénz
projekt

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.