Ugrás a tartalomra

Landol a Marson az InSight űrszonda

2018.11.26
10:30
2023.11.02
09:08
Élőben közvetítik a ma esti leszállást.

Ma este közép-európai idő szerint 21 óra körül landol a Marson az InSight űrszonda, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA honlapján élőben lehet figyelni a leszállást. A május 5-én útjára indított robotgeológus űrszonda misszióját két évre tervezik, a Mars mélyét vizsgálja, és megméri a bolygó hőmérsékletét. Az egymilliárd dolláros amerikai–európai misszió kutatásának célja, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány arról, hogyan keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi sziklás bolygója, köztük a Föld is.

A 694 kilós űrszonda mintegy 485 ezer kilométer megtétele után érkezik a Marsra. Az Insight a Phoenix és a Viking marsjárók mintájára épült háromlábú leszállóegység, közlekedni nem tud, stabilan egy helyben áll. Geofizikai obszervatóriumként fog működni, majdnem öt méter mélyre fúr le a bolygó talajába és folyamatosan mintákat vesz.

Mars
InSight
űrszonda

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.