Ugrás a tartalomra

Hajnal Jenő: Az MNT folytatja a munkát, amelyet az előző ciklusban megkezdtek

2018.12.01
10:50
2018.12.01
17:07
Forrás
Pannon RTV
Megalakult az új összetételű Magyar Nemzeti Tanács Szabadkán, első rendes ülésén elnökének a következő négyéves ciklusra ismét Hajnal Jenőt választották meg a képviselők.

A 35 tagú testületben a Magyar Összefogásnak 30, míg a Magyar Mozgalomnak 5 képviselője van. A pénteki rendes ülésen egy napirendi pont szerepelt, a tanács elnökének megválasztása. Az ülés után Hajnal Jenő a Pannon RTV Közügyek című műsorának vendégeként a következő négy év terveiről beszélt. Kiemelte, folytatni fogják azt a munkát, amelyet az előző ciklusban megkezdtek.

Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „Terepen kell lenni, az emberekkel találkozni, és mindig odafigyelni és elmenni. Ennél fontosabb dolog nincs. Aki az elmúlt négy éves munkánkat követte, az láthatta, hogy mindenhol ott voltunk, mindenhova elmentünk, és mindenhol meghallgattuk az embereket, és ahol lehetett, ahol tudtuk, ezt támogatható struktúrába helyeztük el. Ez az alapja, amit az elkövetkező négy évben meg szeretnénk valósítani, legyen az középiskolai diákkollégium, legyen egy bölcsődének a felépítése, legyen egy óvodának az újraalakítása, átszervezése.”

Hajnal Jenő
Magyar Nemzeti Tanács

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.