Ugrás a tartalomra

Országos sportmászó bajnokságot szerveztek Szabadkán

2018.12.09
12:57
2024.03.19
08:34
Forrás
Pannon RTV
A hétvégén több mint százan mérték össze erejüket, kitartásukat és logikájukat a falakon.

A falmászás az egész testet megmozgatja, minden egyes izomcsoportnak dolgoznia kell, így az állóképesség fejlesztésére tökéletes, javítja az egyensúlyérzéket, hajlékonnyá teszi a testet és még a memóriánk, valamint a koncentrációképességünk is javulhat. Nem csoda, ha egyre népszerűbb, sőt már olimpiai sport lett.

A sportmászók szerbiai országos bajnokságának nyolcadik fordulójára is tömegesen érkeztek a versenyzők, gyerekek és felnőttek is. A hétéves Kenyeres Hanna azt is elárulta, hogyan kell ügyesen mászni. „Cserélni kell a lábad, meg a kezed is, és nem szabad sokáig lógnod, mert leesel.”

Dékány Dávid a D6 kategóriában, azaz a hatévesek között versenyez. Felkészültsége, kitartása bőven meghazudtolja fiatal korát. Ismerősöktől hallott először a falmászásról. „Hazamentünk, és mondtam apukámnak, hogy én is szeretném kipróbálni. Utána eljöttem, megszerettem, és elkezdtem járni versenyekre.”

A versenyzők szombaton és vasárnap is megmérettették magukat. A nyolcadik forduló egyben az év utolsó fordulója is. Ezután már csak összegzik az eddigi teljesítményeket. Bognár András, a Spartacus Hegy- és Sportmászó Klub sportmászó szakkörének elnöke: „Tömegességtől függően szabjuk meg, hogy másfél vagy két órát másznak, és erre az időre kapnak hat utat, amit teljesíteni kellene. Általában úgy vannak meghatározva az utak, hogy azért ne sikerüljön mindenkinek minden. Ezen dől el, hogy ki meddig jutott el, hány utat tett meg. Az útban van egy felező út, a zóna út, azaz ha az utat csak félig teljesítette, az is ér valamennyi pontot.”

Nyílt versenyről lévén szó külföldről is érkeztek versenyzők, például Magyarországról és Bosznia-Hercegovinából is

sportmászó
bajnokság
Szabadka

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.