Ugrás a tartalomra

Emlékkonferencia Antall József halálának 25. évfordulóján

2018.12.11
12:23
2024.03.19
08:43
Forrás
MTI
Antall József néhai miniszterelnök halálának 25. évfordulója alkalmából rendeztek emlékkonferenciát Budapesten. A Küldetés és szolgálat címmel rendezett eseményen Orbán Viktor is részt vett.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök felszólalásában kiemelte: Antall József öröksége, hogy a kedvezőtlen erőviszonyok ellenére sem adta fel sosem a célját, hogy visszavezesse Magyarországot a kommunizmus előtti önmagához. Hozzátéve, az egykori kormányfő rengeteget tett az országért, hiszen az adott körülmények között kész csoda volt, hogy egyben tudta tartani koalíciós kormányát, elindította a gazdaság szerkezeti átalakítását, elkerülte a pénzügyi összeomlást.

Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta: az egykori miniszterelnöknek nem volt meg a kétharmada, pedig ha meglett volna, megspórolhattunk volna húsz évet.

Orbán Viktor, miniszterelnök, Magyarország: „Kétharmad híján Antall József azt tette, amit tehetett. És amit tett, az nem volt kevés. Sőt az adott körülmények között kész csoda, hogy képes volt erre, és eljuttatta Magyarországot odáig, ahová 2013 teléig jutott. Kész csoda, hogy egyben tudta tartani koalíciós kormányát.”

Budapest
Orbán Viktor

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.