Ugrás a tartalomra

Fokozni kell a Vajdaság és Magyarország közötti kereskedelmi együttműködést

2018.12.12
14:25
Forrás
Pannon RTV
Ennek lehetőségeiről tárgyalt ma Igor Mirović tartományi kormányfő Joó Istvánnal, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának export növelésért felelős helyettes államtitkárával.

Egyetértettek abban, hogy a már meglévő sikeres, kétoldalú együttműködést a közműfejlesztést és a környezetvédelmet felölelő projektekkel lehetne bővíteni. Leszögezték, hogy a vízgazdaságban rejlő lehetőségeket is komolyabban ki kellene aknázni, mert ezen a téren Magyarország számos projektet megvalósított. Mirović kifejezte reményét, hogy a mezőgazdasággal kapcsolatos kitűnő együttműködés a jövőben is folytatódni fog. Joó István ennek kapcsán kiemelte: Magyarország egy nagy bemutatkozást tervez a következő újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron.

Joó István
Újvidék

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.