Ugrás a tartalomra

Pásztor István válaszolt Kajári Ferenc kérdéseire

2018.12.12
19:30
2018.12.12
20:07
Forrás
Pannon RTV
Kérdezett, felelek címmel jelentetett meg írást Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség honlapján. A VMSZ elnöke a Szabad Magyar Szón 2018. december 9-én megjelentetett írásra reagált.

A szöveget Kajári Ferenc vendégszerző írta, Kérdezzük meg Pásztor Istvánt címmel. Ebben több témában is kérdést tett fel a VMSZ elnökének Kajári, a Magyar Mozgalom egyik alapító tagja.

A Szabad Magyar Szón megjelent írásában Kajári Ferenc úgy fogalmaz, a szerb államelnök elmondta, hogy az alacsony népszaporulat és elvándorlás egyensúlyba hozása érdekében Szerbia 2020-tól kezdődően migránsokat fog betelepíteni.

Kajári azt kérdezte írásában Pásztor Istvántól, nem gondolja-e, hogy a kérdés kapcsán állásfoglalásukat ismertetniük kellene a választópolgáraikkal?

A VMSZ elnöke írásában azt válaszolta, 2015-ben, a migránsinvázió kezdetén elsőként és egyetlen vajdasági magyar politikusként vállalta, hogy a Kažiprst című műsorban elmondja a véleményét.

Kiemeli, a Magyar Kormány mellett a VMSZ beleállt a kvótareferendumba és elkötelezett, nyílt, többhetes kampányt folytatott. A legnagyobb vajdasági magyar párt első embere hangsúlyozta szövegében: álláspontja ugyanaz mint 2015-ben. Pásztor úgy fogalmaz: kiálltam a vajdasági magyarok mellett, keresse elő a sajtóban a fényképeket, Magyarkanizsán, Királyhalmán, Horgoson többször jártam a szerbiai illetékesekkel, hogy megoldjuk a helyzetet, és erre bármikor készen állok.

Kajári a vízlecsapolási illetékekkel kapcsolatban is kérdést tett fel Pásztornak. A VMSZ elnöke a Pannon Televízió Közügyek című hírháttérműsorának interjújára hivatkozva azt írja, hogy az ügyben sikeres szakmai megoldás született. Pásztor hozzátette, bízik benne, hogy a Magyar Mozgalom jogi szakértői gratulálnak Tóth Szalai Erika helyettes ombudsman munkájához, és megjegyezte, hogy az MM szakértői közleményekben és levélírásban erősek, a VMSZ pedig az ügyek megoldásában.

Kajári a szerb-magyar határátkelőkön kialakuló várakozási időkre is kitért. Emlékeztetett, hogy az MM a múlt év folyamán szóvá tette, és kérte az anyaországi parlamenti pártokat, valamint a Magyar Belügyminisztériumot, tegyenek valamit a helyzet megoldásáért.

A VMSZ elnöke Kajári kérdésére azt válaszolta, ő az MM-mel szemben nem gondolja azt, hogy politikusként ráhatása lehet a vám- és határőrizeti szervek munkájára. Pásztor kiemelte, a maga részéről az elmúlt években folyamatosan azon dolgozott, és a jövőben is azon fog dolgozni, hogy sokkal több határátkelő legyen Magyarország és Szerbia között. A VMSZ elnöke felsorolta az elmúlt időszakban megnyílt határátkelőket.

Többek között a Királyhalom–Ásotthalom, a Horgos–Röszke 2 és a Rasztina–Bácsszentgyörgy határátjárót sorolta fel. Kiemelte, a Bajmok–Bácsalmás határátjáró helyén épülő új határátkelő építése befejezés előtt áll.

Pásztor István
Szabad Magyar Szó

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.