Ugrás a tartalomra

Gizella-szoborral lett gazdagabb Orom

2018.12.16
14:04
2018.12.16
17:32
Forrás
Pannon RTV
Az alkotás az idei Nemzetközi Fafaragó-táborban készült Oromhegyesen. A szobrot a vasárnapi szentmise után a helyi plébános szentelte fel.

Jótékony célra alkottak idén is a fafaragók Oromhegyesen.

A magyarországi Szalai Norbert visszajáró vendége a Fafaragó-tábornak, és a pár nap alatt több alkotást is készített. Tavaly Szent István szobrot faragott, idén készítette el párját, Gizellát. Mindkettőt az oromi plébániának adományozták.

Erdélyi István, főszervező, Nemzetközi Fafaragó Tábor, Oromhegyes: „Szalai Norbert készítette el ezt az alkotást. Ez a VIII. Nemzetközi Fafaragó tábornak az egyik témája volt, amit az idén sikerült megvalósítanunk.”

A Gizella-szobrot advent harmadik vasárnapján szentelték fel.

Utasi Jenő, plébános, Orom: „Mindenesetre kulturális esemény is, hiszen maga a szobor azért az alkotóját is dicséri. Művészi alkotás, tehát ilyen értelemben is egy kulturális esemény. Másrészt pedig egyházi vonatkozásban hitbéli esemény is, hiszen a szobor Boldog Gizellát ábrázolja, azt a Gizellát, aki Szent István feleségeként sokat tett azért, hogy a kereszténység gyökeret verjen a magyarok körében, tehát ilyen értelemben egyrészt a szellemi és az anyagi érték ötvöződik, a lelki értékkel ötvöződik ebben a szoborban.”

Szent István király felesége a katolikus egyház támogatója, templomok, várak építtetője. Boldog Gizellát, Szent Imre herceg édesanyját 1911-ben avatták boldoggá.

Orom
Gizella-szobor

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.