Ugrás a tartalomra

Szegedi pedagógusok és diákok Szabadkán

2018.12.18
19:10
2020.02.08
13:40
Forrás
Pannon RTV
Közel húsz diák és tanár érkezett ma Magyarországról a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskolába.

A szegedi Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Szakgimnázium, és a szintén szegedi Hansági Ferenc Szakképző Iskola képviselői több előadást tartottak és részt vettek egy kerekasztal beszélgetésen.    

A pszichológiáról, a gazdaságtani ismeretekről és a konyhaművészet rejtelmeiről is tanulhattak azok a diákok, akik részt vettek a Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola által szervezett előadásokon. Siposné Gyuris Valéria, igazgatónő, Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Szakgimnázium, Szeged,Magyarország: „A diákok élvezték, hogy ide érkezhettek, mert egyrészt prezentáción mutathatták be egy versenyeredményüknek a sikerét és találkozhattak az itteni diákokkal és rövid beszélgetés keretében egyeztethették az álláspontjukat.”

Zombori Imre, a Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola igazgatója elmondta a szegedi iskolákkal több évtizedes az együttműködésük. Kiemelte, a kerekasztal beszélgetésen az iskolákat érintő problémákról és a lehetséges megoldásokról esett szó. ˜„Ez a projektum nagyon hasznos lesz számunkra, hogy a továbbiakban jobban dolgozzunk, mert a mi iskolánknak mindig az az elképzelése, hogy nemcsak befelé kell fordulni és azt mondani, hogy mi jók vagyunk, hanem össze kell vetnünk magunkat a környező iskolákkal akár az országban, akár a határokon kívül.”

Az egy napos projekt a tartományi oktatási titkárság támogatásával valósult meg.

tanár
diák
Szeged
látogatás

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.