Ugrás a tartalomra

Aranymisét tartottak Ludason

2018.12.26
15:33
2018.12.26
18:43
Forrás
Pannon RTV
Dobai István pappá szentelésének 50. évfordulóját ünnepelték a helyi templomban. A helyiek mellett a környező településekről is érkeztek hívek, hogy elbúcsúztassák a nyugállományba vonuló plébánost.

A falu apraja-nagyja érkezik a ludasi Szent Katalin-templomba, hogy részt vegyenek Dobai István pappá szentelésének 50. évfordulóján tartott ünnepi misén. A helyiek évek óta jó viszonyt ápolnak a templomon kívül is az plébánosukkal. Szabó Mária elmondta: „Tegnap is itt voltunk. Ünnepeltük a plébánost. Elköszöntünk tőle és ő is mondott egy beszédet. Sokszor együtt voltunk, találkoztunk, de hát sajnos eljött ez az idő, hogy le kell mondani neki.”

Az aranymisére a ludasiak mellett a környező településekről is érkeztek hívők, hogy elbúcsúztassák a plébánost. A palicsi Szabó Júlia elmondta: „Vendégségben vagyok itt a misén. Eljöttem, de különben a tisztelendő urat ismerem. Hajdújáráson is volt, akkor itt és nagyon sokat kisegít minálunk Palicson.”

Dobai István a több évtizedes szolgálata alatt, számos városban és faluban vezette a híveket, de a szabadkai egyházmegye szeretetszolgálatának, a Caritasnak az elnökeként is nagy segítségére volt a rászorultaknak. Ludason 9 évig volt a falu plébánosa. Kiemelte: „Szépen, gyorsan elmúlt. Ez az egyik. Másik Isten kegyelméből volt és ez a mai nap a hálaadás ideje, hálaadás Istennek, hálaadás az embereknek, mert minden életnek akkor van értelme, ha másokkal együtt valósul meg és az embernek alapvető igénye az, hogy elfogadott legyen és hogy amit ő próbál azt is elfogadják. Nekem, hála Istennek ez megadatott és nagyon örülök annak, hogy tényleg az emberek, akikkel együtt éltem, szolgáltam mindig ilyen értelemben szerettek és ezért adok hálát Istennek a mai napon.”

Dobai István ez után sem szeretné tétlenséggel tölteni napjait. Miután a ludasi hitközséget elhagyja, az egyházi anyakönyvek digitalizálásának folyamatából szeretné kivenni a részét.

aranymise
Ludas
Dobai István
Szent Katalin-templom

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.