Ugrás a tartalomra

Vigyázzunk a tűzzel!

2018.12.27
15:30
2018.12.27
17:21
Forrás
Pannon RTV
Téli időszakban a tűzesetek legnagyobb részét a ki nem takarított kémények okozzák, ünnepek idején pedig a felügyelet nélkül hagyott nyílt láng.

Sok esetben a házilag improvizált fűtőberendezések, illetve az égősorok meghibásodása okozhat gondot - állítják a szakemberek.

Az égő gyertyák és a különféle égősorok az ünnepek alatt igen kedvelt hangulatteremtő eszközök, azonban körültekintően kell használni őket.

Gere Kovács Judit, Zenta: „Nagyon fontosnak tartom, hogy stabil helyre helyezzük el a nyílt lánggal égő gyertyákat, mécseseket, koszorúkat, tehát ne tudjuk könnyedén lelökni esetleg, és ne tudjanak eldőlni, valamint fontos, hogy ne legyen gyúlékony anyag a közelben, tehát egy esetleges függöny, terítő, hasonló, ne tudjon tüzet okozni.”

A legfontosabb mindig a megelőzés. Mikor elhagyjuk az otthonunkat, ügylejünk arra, hogy mindent megfelelően áramtalanítsunk, és ne hagyjunk nyílt lángot.

Benkovics Brigitta, Zenta: „Tudniillik, lakásban vagyunk, a gáz tűzhelyet elzárjuk, ha illatos gyertyát mondjuk meggyújtom, akkor arra ügyelek, hogy legyen mindig eloltva. Nálunk, hogyha hosszabb időre elmegyünk otthonról, akkor a fűtést le szoktuk csavarni, hogy az se menjen csak úgy, mert az is lehet zárlatos, áramszünet esetén.”

A téli időszak idején a legtöbb tűzeset okozója a fűtésből adódik, gyakoriak a kéménytüzek, a kazánházakban keletkezett tüzek, vagy a villamos melegítők által okozott tűzesetek - mondják a szakemberek.

Molnár Gábor Gyula, az önkéntes tűzoltók parancsnoka, Zenta: „Tűzeset az odafigyelés ellenére is szokott történni. Mi a teendő olyankor? Nem szabad elveszíteni a lélekjelenlétet, és addig, amíg a tűz kicsi, saját magunk is el tudjuk oltani, vizes lepedőt, vagy pokrócot megmártani vízben, ha nincs otthon kézi tűzoltó készülékünk, ami pedig nagyon hasznos dolog nemcsak az autókban, hanem a lakásokban is.”

A tűzoltóparancsnok kiemelte, abban az esetben, ha későn vesszük észre a tüzet, mindenféleképp hagyjuk el a területet, figyelmeztessük erre a közelben lévőket is, és azonnal értesítsük a helyi tűzoltókat.

gyertya
kémény

Most

19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.