Ugrás a tartalomra

Bemutatták az űrszonda újabb felvételét az Ultima Thule égitestről

2019.01.02
21:47
2024.03.19
08:50
Forrás
MTI
A NASA kutatói szerint az átrepülés idején készült részletes felvétel megerősítette, hogy a kicsiny égitest valaha két objektum volt, amely egyesült, ezért hasonlít alakja egy "hóember" formájához.

A New Horizons újabb felvételeket küldött a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestjéről, a 2014 MU69 jelű, nem hivatalosan Ultima Thule nevű kisbolygóról, amely felett kedd hajnalban repült át.

A Kuiper-övben található jeges bolygókezdemény 6,5 milliárd kilométerre van a Földtől. A kisbolygóövben mintegy 800 ismert objektum van, amelyek kulcsként szolgálhatnak ahhoz, miként jöttek létre az égitestek mintegy 4,6 milliárd évvel ezelőtt. 

Az Ultima Thulét 2014-ben a Hubble teleszkóp fedezte fel. A tudósok három évvel később jöttek rá arra, hogy nem gömbölyű, hanem feltehetően hosszúkás, sőt az is lehet, hogy két különböző objektum.

Jeff Moore, a NASA Ames Kutatóközpontjának munkatársa elmondta, hogy a két égitest valaha nagyon alacsony, óránkénti 2-3 kilométeres sebességgel ütközött egymásba.

A New Horizons űrszondát 2006. január 19-én indították útnak, elsődleges feladata a Pluto kutatása volt, 2015. július 14-én haladt el a törpebolygó mellett, miden eddiginél közelebb jutva hozzá.

New Horizons
űrszonda
Ultima Thule
égitest
NASA

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.