Ugrás a tartalomra

Hat új kötet jelenik meg idén a zEtna Kiadó gondozásában

2019.01.09
15:27
2020.01.25
14:44
Forrás
Pannon RTV
A publikálásra váró könyvek között lírai és prózai alkotások egyaránt helyet kaptak. A megjelenés előtt álló kötetek szerzői között van Ladik Katalin és Sinkovits Péter is.

A tavalyi év folyamán öt kötet látott napvilágot a zEtna Kiadó gondozásában. A folyóirat online felületén megjelentetett szövegeket is sokan olvasták, így a folyóirat is sikeres évet tudhat maga mögött.

Beszédes István, igazgató, zEtna Kiadó: „380 000 látogatója volt a zEtna portálnak a 2018-as esztendőben. Ez másfél millió oldalletöltést jelent. Ezek a statisztikai adatok nagyon jók.”

Ladik Katalin és Sinkovits Péter könyve mellett Szegedi-Szabó Béla, Vashegyi Mária és Géczi János kötete is idén jelenik majd meg.

Beszédes István kiemelte: „Lesz egy antológiánk, amely a legújabb költészeti projektumunkhoz kapcsolódik, az atollos négykezesekhez, amelyeket az idei zEtna Irodalmi Fesztiválon alapoztunk meg. Ez volt az előzménye, hogy a következő fesztiválig a kötetnek is meg kéne jelenni.”

Az igazgató hozzátette, öt kötet megjelenését a budapesti Ünnepi Könyvhétre időzítik, az antológia pedig várhatóan később lát majd napvilágot. A kiadó idén is megszervezi majd a zEtna Irodalmi Fesztivált, amely iránt a korábbi években is nagy volt az érdeklődés.

Zetna
Zenta

Most

19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.