Ugrás a tartalomra

Nintendo: Merre tovább?

2019.01.09
20:25
2022.07.27
10:45
Forrás
HVG
Immár 30 éve készít konzolokat az ipar egyik legrégebbi szereplője, a Nintendo.

Bár ez idő alatt többféle eszközt is piacra dobtak, de az utóbbi években ezek közül csak néhányra, köztük a 2017 márciusában debütált Switchre lehet büszke a cég, hiszen ez pénzügyileg is remek eredményeket produkál. Suntaro Furukava a cég vezérigazgatója egy japán lapban adott interjúban ugyanis úgy fogalmazott, egyre nehezebb olyan eszköz készítése, amely maradéktalanul képes hozni a Switch révén is biztosított élményt. Éppen ezért nem tartja kizártnak, hogy a cég idővel másra, például a mobiltelefonos tartalmakra koncentrál, és leálljon a nappalikba szánt berendezések fejlesztésével.

Nintendo

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.