Ugrás a tartalomra

Három éve ölték meg a szabadkai Bukovác Zoltánt

2019.01.11
20:52
Forrás
Pannon RTV
Özvegye telefonon nyilatkozva a Pannon RTV-nek elmondta, hogy azóta sem tudta feldolgozni az esetet.

A férfit véletlenül támadták meg Szabadkán. 2016. január 13-án. Ittas fiatalok egy másik személyt üldöztek, amikor Bukovác Zoltán kiállt a háza elé, feleségét várta haza. A személy, akit a fiatalok kergettek, megszökött, ők pedig dühüket Bukovácon töltötték ki. Az említett éjszakán hét fiatalt vittek be a rendőrök, közülük hármat viszont bizonyítékok hiányában szabadon engedtek. Bukovácot súlyos testi sérülésekkel szállították akkor a szabadkai kórházba, de súlyos állapota miatt átszállították a Vajdasági Klinikai Központba. Három héten át küzdöttek az életéért, de végül 2016. február 3-án elhunyt. Az ügyben 2017 végén született ítélet. Bukovác Zoltán gyilkosai összesen 61 év börtönbüntetést kaptak.

Bukovác Zoltán

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.