Ugrás a tartalomra

Január 20-tól látogatható a szabadkai Zsinagóga

2019.01.18
14:55
2024.03.19
08:49
Forrás
Pannon RTV
Vasárnap 10 órától látogatható a szabadkai Zsinagóga. Ez azt jelenti, hogy bárki betekintést nyerhet Szabadka egyik legszebb épületébe. A hétfői napok kivételével szinte minden nap nyitva lesz.

A szabadkai Zsinagógát csaknem négy évtizeden keresztül renoválták. A felújítási munkálatok több fázisban zajlottak - mondta sajtótájékoztatón Szabados Róbert, a Szerbiai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke: „Az önkormányzat büdzséje nem bírta ilyen mértékben viselni a Zsinagógának a felújítását. A homlokzatokat fázisokban újították fel, tehát mind a négy homlokzat, és a tetőszerkezet felújítása külön-külön alapokból vagy adományokból jött.”

A szabadkai Zsinagógát köztársasági, tartományi, önkormányzati és uniós eszközökből, valamint a magyar állam támogatásából újították fel - mondta Bunford Tivadar, a Szabadkai Zsinagóga Alapítvány igazgatóbizottsági elnöke: „A belső tér felújításához és az udvar rendezéséhez a magyar kormány biztosított pénzt, a Magyar Nemzeti Tanácson keresztül, és ezzel teljesültek a feltételek az épület kulturális, vallási és turisztikai célú felhasználására.”

A magyar kormány tavaly úgy döntött, hogy még egy összeggel támogatja a szabadkai Zsinagóga teljes rekonstrukcióját - közölte Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke: „Az idei évben az orgona felújítása is meg fog történni, tehát várhatóan az év végéig az eredeti orgona, amely nagyon sokat szenvedett - az ólomsípokat elvitték a háború alatt - tehát egy teljes rekonstrukciója fog megtörténni. Azt hiszem, hogy ezáltal lekerekedik és teljessé válik a zsinagóga.”

A szabadkai Zsinagóga vasárnap nyitja meg kapuit a nyilvánosság előtt. Az épület Európa második legnagyobb zsinagógája, ami ezentúl számos rendezvénynek ad majd helyet. A zsinagóga keddtől péntekig 10 és 18 óra között, szombaton és vasárnap pedig 10 és 14 óra között várja a látogatókat. Hétfőnként azonban zárva lesz.

A nyitvatartás módosulhat a Szabadkai Zsidó Hitközség vallási naptárában szereplő ünnepektől és rendezvényektől függően: „Ami bennünket, zsidókat illet, négy-öt olyan nagy ünnepünk van, amelyeket bizonyos hagyományok szerint tartunk meg.”

A szabadkai Zsinagógát egyénileg és csoportosan is lehet majd látogatni. A felnőttjegy 250 dinár, a diákoknak, a nyugdíjasoknak és csoportban érkezőknek 150 dinár, a 10 év alatti gyerekeknek pedig ingyenes a belépés. Az épületbe a zsidó vallásnak megfelelő öltözetben lehet belépni. A férfiaknak kötelező a kipa viselése, a nők esetében pedig az ujjatlan felső és rövid szoknya nem megengedett.

Zsinagóga
Szabadka

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.