Ugrás a tartalomra

A Budapest-Belgrád vasútvonalért felelős kormánybiztosnak nevezték ki Palkovics Lászlót

2019.01.25
22:48
2024.03.19
08:44
Forrás
MTI
A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza fejlesztésének koordinálásával foglalkozó kormánybiztossá nevezték ki Palkovics László magyar innovációs és technológiai minisztert.

Az erről szóló kormányhatározat pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben. E szerint a magyar és a kínai kormány között a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról született egyezményben foglalt feladatok koordinációjáért felelős kormánybiztossá nevezték ki Palkovics Lászlót két évre. A kormánybiztos február elsejétől tölti be tisztségét.

A Budapest és Belgrád közötti kétvágányú villamosított vasútvonal kiépítéséhez 350 kilométernyi vasúti szakaszt kell felújítani, ebből 166 kilométer Magyarországon, 184 pedig Szerbián halad át. A személyforgalom mellett ezen az útvonalon jelentős teherforgalmat lehet majd lebonyolítani. A tervek szerint így a Kína által a pireuszi kikötőbe behajózott, Nyugat-Európába szánt árut Szerbián és Magyarországon keresztül tudják majd a leggyorsabban szállítani. A tervek szerint a teljes felújítás és a korszerűsítés 2023-ra fejeződhet be.

Budapest-Belgrád
vasútvonal
kormánybiztos
Palkovics László

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.