Ugrás a tartalomra

A korábbi gyakorlat szerint szállít az iskolabusz

2019.01.28
12:06
2019.01.28
17:37
Forrás
Pannon RTV
Három autóbusz szállítja a magyar kisiskolásokat azokba a tanintézményekbe, ahol magyar nyelven is folyik az oktatás.

Mától ismét a korábbi gyakorlat szerint működik a Magyar Nemzeti Tanács iskolabuszprogramja Szabadkán. Három autóbusz szállítja a kisiskolásokat azokba a tanintézményekbe, ahol magyar nyelven is folyik az oktatás. A buszkísérők fizetését és mostantól a buszjáratok költségét is az MNT vállalta magára.

Az MNT egyik iskolabusza a Szent Száva Általános Iskola elől indul. Onnan a sándori és környékbeli gyerekeket, több mint harmincat szállít olyan tanintézményekbe, ahol magyar nyelven is folyik oktatás. A kisbajmoki iskolabusszal 12-en, a radanovácival pedig 7-en mennek az Ivan Goran Kovačić vagy az Október 10. iskolába.

Surányi Karolina elsőnek érkezett meg az iskolabusz induló helyére. A kislány az Ivan Goran Kovačić iskola másodikosa. Szerinte útközben sem unatkoznak. „Szoktunk játszani, meg szoktunk néha feladatlapot is kapni, hogy megcsináljuk.”

Közben megérkezett a busz, és megjött Probojcsevity Ádám negyedikes is, aki Sándorból egészen az Október 10. iskoláig utazik. „Ez az iskolabusz be is visz az iskolánkhoz, amazzal meg sétálnunk kellett tovább egy kicsit.”

Szabó László szülő elégedett, hogy ismét a régi rendszer szerint működik az MNT szabadkai iskolabuszprogramja. „Szerintem sokkal jobb, meg biztonságosabb, mint amikor emígy, külön mentek.”

A buszkísérő munkája nagy felelősséget igényel. Oda kell figyelnie, hogy minden gyerek biztonságosan odaérjen az iskolába és utána haza. A sándori iskolabusz a kórház mögött elhaladva három megállón, majd a Belgrádi útra kanyarodva még egyen, utána a Harcosok sorakozója lakótelepen, aztán a medencénél, majd megint a Belgrádi úton, a Szent Rókus-templomnál és végül a tűzoltóknál vette fel az utasokat és szállította a két iskolába. Visszafelé 18 órakor indul az iskolabusz. Fazekas Izabella, buszkísérő: „Olyankor előbb bemegyek az Ivan Goran Kovačić Általános Iskolába, és ott összeszedem a gyerekeket, onnantól a busz idejön, az Október 10. iskolához, itt meg akkor vagy egy helyen szoktak lenni az informatikateremben, vagy a saját tantermeikben, és akkor sorba állítom őket kettesével és szépen felszállnak a buszra.”

A szabadkai iskolabuszprogram éves szinten több mint 4 millió dinárba kerül, ezt most teljes egészében a Magyar Nemzeti Tanács pénzeli. 2014 óta Szabadka Városa vállalta a járat költségeit, míg az MNT a buszkísérők jövedelmét biztosította. Az állami számvevőszék revizori ellenőrzése azonban törvénytelennek minősítette ezt a fajta finanszírozást.

iskolabusz
MNT

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.