Ugrás a tartalomra

Újjáéled a sörgyártás Nagybecskereken

2019.02.01
18:55
2024.03.19
08:44
Forrás
Pannon RTV
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor az idei, 34. Sörnapokon már nagybecskereki sört is ihatnak majd a vendégek. Kezdetben a dunacsébi sörgyárban készülne, de másfél év múlva Nagybecskereken.

Egy héten keresztül a nagybecskerekiek a város főterén felállított faházikóban mondhatnak majd véleményt arról, hogy a három felkínált sörfajta közül melyik az, amelyik a leginkább megérdemeli a Nagybecskereki sör elnevezést. A kiválasztott sörfajta gyártása a Carlsberg dunacsébi gyárában indul. Čedomir Janjić, polgármester, Nagybecskerek: „Egy-másfél éven belül a Carlsbeg 300 ezer eurós támogatásából, amihez majd a város is hozzáadja a részét, veszünk egy nem is annyira kis sörgyárat, amely majd az egykori sörgyár épületében kap helyet. Itt is majd elkezdődik a sörgyártás, a gyár pedig a város tulajdonában lesz, amire eddig nem volt példa.”

Nagybecskereken nagy hagyománya van a sörgyártásnak, hiszen a Bega-menti városban 1745-től 2006-ig megszakítás nélkül volt sörgyártás. Vladimir Vava, vezérigazgató, Carlsberg Szerbia: „A nagybecskerekiek a vidék első sörgyárát 1745-ben indították útjára, amit nyilván sokan ismernek. De elmondanám, hogy a koppenhágai dombon megalapított Carlsberg sörgyár, amely ma a világ harmadik legnagyobb társasága, 102 évvel később kezdte el a sörgyártást.”

A sikertelen privatizáció miatt Nagybecskereken leálltak a sörgyártással, felmondást kapott 250 dolgozó, a gyár berendezése pedig ócskavasként végezte, a szabadalmak azonban megmaradtak, ami reményt ad arra, hogy újjáéled a sörgyártás. Sztojkó József, tanácsnok, Nagybecskerek Város Tanácsa: „Az üzem napi szinten ötezertől hétezer liter sört fog majd elkészíteni. Ez egy kezdet csak, amely kezdet nem csak az egyik fajta világos sörnek az elkészítéséhez, hanem reménykedek abban is, hogy mindaz, ami valamikor volt itt: a barna sörök, a Tuborg név alatt futó és a más fajta söröket is majd előbb utóbb elkezdjük gyártani.”

A sörkóstoló mellett a polgárok dönthetnek arról is, hogy milyen legyen az új nagybecskereki sör címkéje.

Nagybecskerek
sör
sörgyár
sörnapok

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.