Ugrás a tartalomra

Száz éve ezen a napon született Bessenyei Ferenc

2019.02.10
07:39
2024.03.19
08:34
Forrás
MTI
Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a magyar színjátszás nagy alakja.

Ebből az alkalomból emléktáblát avatnak a Kálmán Imre utca 10. számú házon, ahol a színész első önálló lakása volt Budapesten. Hódmezővásárhelyen szintén emléktáblát avatnak, ott, ahol Bessenyei Ferenc felnőtt, a Fűzfa utca 6. szám alatt. Utána átadják a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat a színészről elnevezett művelődési központban, ahol emlékestet is tartanak. Az elismerést Huszti Péter és Piros Ildikó színész, valamint a Bessenyei Színkör és Gyerekszínkör nyerte el.

Bessenyei Ferenc
jubileum

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.