Ugrás a tartalomra

Szorul a hurok az Iszlám Állam körül

2019.02.10
18:02
2024.03.19
08:44
Forrás
MTI
Heves harcok folynak az Egyesült Államok támogatását élvező arab-kurd milícia és az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei között a Kelet-Szíriában.

A dzsihadisták nagyjából négy négyzetkilométeres területet tartanak még ellenőrzésük alatt - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja vasárnap. Ádáz küzdelem folyik, amit aknarobbanások robaja kísér. A szárazföldön nehéz az előrejutás, mert a terület nagyon el van aknásítva.

A Szíriai Demokratikus Erők szóvivője szombaton bejelentette, hogy mindent eldöntő csata kezdődött a terroristák megsemmisítésére, a harcok várhatóan napokon belül véget érnek.

Iszlám Állam
Szíria
harcok

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.