Ugrás a tartalomra

A gyerekek és a nők az emberkereskedelem leggyakoribb áldozatai Szerbiában

2019.02.13
13:39
2024.03.19
08:44
Forrás
Pannon RTV
Felvilágosítással az emberkereskedelem ellen címmel tartottak előadást a szabadkai Vöröskeresztben. Rámutattak a nemi alapú erőszak és az emberkereskedelem jellegzetességeinek felismerésére.

Leginkább a nők és a fiatalok válnak az emberkereskedők célpontjává a szerbiai Emberkereskedelem Áldozatait Védő Központ adatai szerint. 2017-ban 43 áldozatot azonosítottak, közülük 39 nő volt, 21 pedig kiskorú. Andrijana Radojčić, koordinátor, Atina civil szervezet, Belgrád: „Leggyakrabban a nők kerülnek ilyen helyzetbe. A tapasztalataink azt mutatják, hogy legtöbbször a 18 év alatti lányokat éri bántalmazás a családjuk vagy a közvetlen környezetük részéről. Az emberkereskedelem kiskorú áldozatai a félelem és az erőszak miatt ragadnak tartósan ebben a helyzetben.”

A kizsákmányolt személyek a fizikai sérülések mellett számos pszichikai sérülést is elszenvednek, ezért bizalmatlanokká válnak az emberekkel szemben - mondta Slobodan Savić, a belgrádi Orvostudományi Kar munkatára. Fontos, hogy megkapják a kellő segítséget a társadalomba való visszailleszkedéshez. Dr. Slobodan Savić, munkatárs, Igazságügyi Orvostudományi Intézet, Belgrád: „Az előadás célja, hogy megmutassa, hogyan lehet felismerni az emberkereskedelmet, milyen egészségügyi problémákon mennek keresztül az áldozatok. Külön fejezet az erőszak nyomainak bizonyítása és az emberkereskedelem egyéb káros következményei is, és mindaz, amit az áldozatok átélnek.”

Ilija Đukanović, Szabadka Város emberkereskedelem elleni csoportjának koordinátora elmondta, az előadás célja a figyelemfelhívás volt: „A város területén tevékenykedő intézmények számos munkatársát meghívtuk, tehát az egészségügyi intézményekből, az oktatási intézményekből, és megragadtuk az alkalmat, hogy meghívjuk a kollégáinkat a zentai, a kanizsai és a topolyai szociális központból is.”

Az eseményen a megelőzés fontosságára is felhívták a figyelmet. A szakértők szerint már kisgyermekkorban érdemes tudatosítani, hogy kerüljék az idegenekkel való kommunikációt és minden helyzetben figyeljenek egymásra.

emberkereskedelem
Szabadka
Vöröskereszt

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.