Ugrás a tartalomra

Ismét Novak Đoković a világ legjobb sportolója

2019.02.18
22:05
2024.03.19
08:50
Forrás
Pannon RTV
Az újságírók, neves sportszemélyiségek szavazatai alapján ő kapta meg immáron negyedszer a 2018 legjobb férfi sportolójának járó Laureus-díjat.

Tanjug/AP Photo/Claude Paris

Az első Laureus-gálát 2000-ben tartották. Akkor Nelson Mandela szólalt fel. Novak Đoković idén a Dél-Afrika köztársasági elnök emlékezetes beszédét idézte: a sportnak megvan az az ereje, hogy megváltoztassa a világot.

Tanjug/AP Photo/Claude Paris

A tenisz színpadáról 2017-ben már-már lelépni készülő szerb teniszező visszatért. Tavaly megnyerte Wimbledon-t, győzött a US Openen. Annak ellenére, hogy a mostani elismerésében nem játszott szerepet, 2019 elején hetedszer is győzedelmeskedett az ausztrál nemzetközi bajnokságon.

Az ünnepségen Szeles Mónika egykori jugoszláv világklasszis teniszezőnő adta át a kitüntetést a szerb bajnoknak, akit 2012-ben, 2015-ben és 2016-ban is a világ legjobb sportolójaként ünnepeltek világszerte.

Tanjug/AP Photo/Claude Paris

Novak Đoković elmondta, a 2017-es esztendő megpróbáltatásai közepette a visszavonulás is megfordult a fejében, ám végül megtalálta a motivációt a folytatáshoz: „Ebben az időszakban sok dolgot tanultam meg magamról. Kétségeim és dilemmám volt arról, hogy hogyan folytassam a teniszezést, mi is a célom, milyen módon folytassam. Az egyéniségem legmélyebb szintjein vizsgáltam, boncoltam magam. Ezekben a pillanatokban nem értettem, hogy ezek miért történnek velem, és természetesen nem voltam boldog, de megértettem, hogy hálásnak kell lennem, mert általában ezekben a pillanatokban adódik alkalom, hogy az ember megváltozzon és jobbá váljon.”

Novak Đokovićnak és Usain Bolt amerikai futónak négyszer, míg a svájci Roger Federernek már hatszor sikerült a világ legjobb sportolója címet elnyerni.

2018 legjobb női sportolója az Egyesült Államok világ- és olimpiai bajnok tornásza, Simone Biles lett.

tenisz
Lauresus-díj
Novak Đoković

Kapcsolódó tartalmak

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.