Ugrás a tartalomra

Felújították a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület székházát

2019.02.19
18:30
2019.02.20
16:30
Forrás
Pannon RTV
A tetőtől a padlóig mindent kicseréltek. Az egyesület jövőre ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját, a székház pedig számos jelentős rendezvénynek ad otthont.

Szigetelték és újrameszelték az épületet, kicserélték a nyílászárókat, kijavították a tetőszerkezetet, a padlót is újracsempézték. A fénytechnikai eszközöket lecserélték.

Miklós Aranka, tag, Ady Endre Művelődési Egyesület, Tornyos: „Az épület átnedvesedett. Ez egy százéves épület. Ezt aláfalazták, a nedvességet kiszorították. A padlózat is el volt avulva. Arra is szükség volt. A világításra is szükség volt. Emberi körülmények között jobb dolgozni.”

Az elmúlt hat éveben a felújítást tartományi pénzből végezték. A legjelentősebb beruházás azonban 2018-ban történt meg, amikor több forrásból is érkezett támogatás.

Tóth Ugyonka Frigyes, ügyvezető elnök, Ady Endre Művelődési Egyesület, Tornyos: „Tavaly 1 millió 700 ezer forintot kaptunk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-től. Ami a megvilágítást illeti, az pedig 188 ezer dinár volt. Itt a Szekeres László Alapítvány, a Magyar Nemzeti Tanács és Zenta község önkormányzatának pályázatain sikerült a világítás felújítását elrendezni.”

A tornyosi Ady Endre művelődési Egyesület székháza három nagy rendezvénynek is otthont ad. Az Akiktől még van esély örökölni című rendezvény, a kenyérszentelési ünnepséggel egybekötött falunap, valamint a Népzenei találkozó alkalmával közel 600 fellépő koptatja a színpad deszkáit.

Tornyos
Ady Endre Művelődési Egyesület

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.