Ugrás a tartalomra

Kivételes, rendhagyó előadást hallgathattak ma a Kosztolányi Gimnázium diákjai

2019.02.25
14:05
2020.02.10
17:25
Forrás
Pannon RTV
Opera Nagykövetei címmel tartott ma művészettörténeti előadást Haramza László magyarországi magánénekes a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban.

A program célja az opera műfajának népszerűsítése a fiatalok körében.

Haramza László Mohácson született. Kilenc évig volt a Pécsi Nemzeti Színház bonvivánja és híres operák vezéralakja. 2004-től az Állami Operaház énekese Budapesten. A gregorián énekekkel kiegészített vetítéssel több mint tíz éve bemutatókat tart, járja az iskolákat, múzeumokat és templomokat.

A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium díszterme az utolsó székig megtelt érdeklődő diákkal a Magyar Állami Operaház magánénekesének, Haramza Lászlónak hétfői művészettörténeti előadására.

Rácz Richárd, diák, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka: „Annak is örülök, hogy egy férfi operaénekes eljött hozzánk, és bemutatja az opera keletkezését, bemutatja min ment keresztül az opera, hogyan fejlődött.”

Az Opera Nagykövetei címmel, a Magyar Állami Operaház kezdeményezésére 2013-ban megindult, egy népművelő és közönségformáló rendezvénysorozat, amelynek témája az opera, a klasszikus zenés színház kialakulása az európai zenetörténetben.

Sutus Áron, elnök, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, Szabadka: „Magában a tananyagban sincs ilyen módon beágyazva annyira, akár a teljes európai opera irodalom, vagy akár, ha gondolkodunk a magyar opera irodalomra, az se. Úgyhogy azt gondolom, hogy az ismeretterjesztő jellegű előadás, az informális oktatás az tényleg azt a fajta tudástárat tudja bővíteni, amelyet a diákok lehetséges, hogy az interneten keresztül nem tudnak elérni.”

Az előadás a Kárpát-medence több városába jutott már el. Szeptemberben először az eszéki fiatalok hallhatták a műsort, majd Nagyvárad, Csíkszereda és Szabadka után Kassa diákjai is megtekinthetik majd a rendhagyó előadást. A program célja az opera műfajának népszerűsítése a fiatalok körében.

Haramza László, magánénekes, Magyar Állami Operaház, Magyarország: „Minden, ami színpadi mű és dramaturgia, emberi kapcsolatok vonatkozásáról, kialakulásáról, tanúságairól szól. És ez a fiatalokat, a gimnazista korosztályt, akik az élet előtt vannak, nagy kérdésekkel foglalkoznak, a párkapcsolat, az útkeresés a fő témájuk, ezért nagyon fontos, hogy olyan impulzusok érjék őket, ami az élet morális oldaláról nézve nemes tartalmakat jelent.”

A magyarországi művész Vajdaságban több helyszínen is tart előadást.

Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium
Opera Nagykövetei
Szabadka

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.