Ugrás a tartalomra

A városvezetés fontosnak tartja a szegény sorsú szabadkai családok megsegítését

2019.03.09
12:22
2019.03.12
11:11
Forrás
Pannon RTV
Szigetelőanyagot, hűtőszekrényt, élelmiszert, tűzifát, tisztálkodási szereket és élelmiszert kapott ma a Szabadka város peremén mélyszegénységben élő Perić család.

Az adományozók közt voltak mások mellett Bunford Tivadar, a Masterplast Yu Kft. igazgatója, valamint Bogdan Laban polgármester is.

Szabadkát Mérges irányába elhagyva, a Peščara Helyi Közösséghez tartozó tanyavilágban, a Pásztor utcában él a Perić család. A családfő hadirokkant. Második feleségétől négy gyermeke van, és anyósa is velük él egy háztartásban. Hadirokkant-nyugdíjat, gyermekpótlékot és mezőgazdasági nyugdíjat kapnak. Ebből élnek.

Még a legalapvetőbb dolgokat sem tudja önerőből biztosítani a kisgyerekek számára a család. Takaros kis házukat és udvarukat gondosan rendben tartják, de télen fáznak, nyáron melegük van. A ház hőszigetelése nincs megoldva. Eddig hűtőszekrényük sem volt és a tűzifájuk is elfogyott. Dejan Perić az 1999-es koszovói NATO-bombázások idején az első tűzvonalban védte hazáját, ott sebesült meg. Testében most is gránátrepesz van. Emiatt nem tud dolgozni. Az első házasságából is van négy gyermeke, tehát összesen nyolc csemetéről kell gondoskodnia. Könnyeivel küszködve hálálkodott, amikor éppen megérkezett a szigetelőanyag-adomány.

Dejan Perić:
„- Evvel bemelegítjük az egész házat. Úgyhogy ez nekünk nagyon sokat jelent.
- Miben szenvednek hiányt a gyerekek?
- Hát, mindenben.
- Jól jön ez a segítség most?
- Nagyon, nagyon jól jön.”

A tervek szerint a rokonok segítségével már a jövő héten megkezdik a ház szigetelését. Ehhez adományozott hungarocell lapokat, hálós élvédőt, ragasztót és üvegszövetet a Masterplast Yu Kft. A cég maga is egy nagy család, ezért tartják fontosnak, hogy a lehetőségeikhez mérten időnként rászoruló családokon segítsenek, mondta Bunford Tivadar, igazgató: „Láttuk, hogy ennek a családnak szüksége van arra, hogy a házát leszigetelje, hogy kevesebb energiára legyen szüksége a felfűtéshez, hogy komfortosabb legyen az élet ezen a tanyán, ezért 150 négyzetméter sztiroport hoztunk és a hozzá tartozó kellékeket.”

A jó szándékú és segítőkész emberek gyűltek itt össze - emelte ki Bogdan Laban. Szabadka polgármestere magánemberként hozta el adományát a szegény sorsú Perić családnak: „Ma összejöttünk, hogy segítsünk. Építőanyagot, háztartási kellékeket adományoztunk, hűtőszekrényt, tisztálkodási szereket, és minden mást, ami kell. Úgyszintén megbeszéltük a családdal, hogy a jövőben bármilyen gondjuk van, ha bármiben még segíthetünk, itt vagyunk. A polgároknak mindig segítünk, főleg azoknak, akik szegénységben élnek, és akiknek a segítség nélkülözhetetlen.”

Az adománynak a gyerkőcök örültek legjobban, akik új ruhákat is kaptak.

Szabadka
jótékonyság

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.