Ugrás a tartalomra

Bemutatták az Oreszteia-trilógiát Szabadkán

2019.03.15
07:51
2019.03.15
18:59
Forrás
Pannon RTV
Az Oreszteia-trilógiát állította színpadra tegnap este Szőcs Artúr a Szabadkai Népszínházban.

A görög tragédia családgyilkosságot mesél el, Devecseri Gábor veretes szövegfordításához maga a rendező írt vendégszövegeket. A magyar társulat színészeit Kovács Dániel öltöztette csupa nejlonba, és a szintén nejlon díszleteket is ő tervezte. A magyarországi rendező először dolgozott a társulattal.

Szőcs Artúr, rendező: „Nagyon nagy vállalkozás az, hogy nem egy görög tragédiát állítottunk színpadra, hanem hármat. Ez egy trilógia. Tulajdonképpen magyar nyelvterületen ez az első próbálkozás, úgyhogy a színháztörténet majd remélem valahol felidézi azt, hogy a szabadkai társulat játszotta először ezt így egyben.”

Oreszteia
Szabadkai Népszínház

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.