Ugrás a tartalomra

Motorkerékpár – szenvedély vagy veszély?

2019.03.16
11:44
2024.03.19
08:45
Forrás
Pannon RTV
Tavasszal a motorosok ellepik az utakat. A szakemberek szerint ők a közlekedés legveszélyeztetettebb tagjai. A törvényi előírások mellett ajánlott külön figyelmet fordítaniuk személyes biztonságukra.

Temerinben is előkerültek a kétkerekű járgányok. A helyi Patriots Motoros Klub székháza előtt a nagy erejű sportmotorok mellett túragépek és oldtimerok is parkolnak. Sós Zoltán már csaknem 40 éve hódol szenvedélyének: „Most egy APN 4-est hajtottam ide, de van egy nagyobb motorom is, Kawasaki 250 köbös, máskülönben apámnak a 250 köbös Tomos Pucht is hajkurásztam annak idején.”

Berobbannak a gépezetek és már porzik is az út a temerini motorosok kereke alatt. A próbakört teljes felszerelésben teszik meg. Idén havonta több csoportos utazást is szerveznek Európa-szerte. Simon László, elnök, Patriots Motoros Klub, Temerin: „Jó tapasztalataink vannak, nem volt sose gondunk, az az igazság. Rendőrséggel sem volt gondunk sose, mert mi betartjuk a szabályokat, főleg mikor nagy csoportban megyünk. Muszáj, hogy ne is hagyjuk el egymást, hogy az utolsók is be tudjanak érni bennünket.”

A közlekedésben részt vevők csupán másfél százaléka motoros, a közlekedési balesetekben viszont már 9 százalékban esnek áldozatul – figyelmeztetnek a szakemberek. Dragan Bjelac, elnök, Közlekedésbiztonsági Tanács, Temerin: „Sokkal kevesebb mértékben vesznek részt a közlekedésben, mint amennyire viselik a balesetek következményeit. Kivételesen jellemző a motorosokra, hogy ők számítanak a legtömegesebb szervdonoroknak, ugyanis a közlekedési balesetekben fiatal és egészséges emberek esnek áldozatul a szenvedélyük miatt, és mindazért, amivel a motorozás jár.”

A törvényes előírások szigorúan előrelátják a bukósisak használatát. Nem részletezik azonban, hogy milyennek kell lennie a motorosok védőfelszerelésének. Ajánlott a minél színesebb sisak és a teljes védőruha használata – szögezte le a közlekedési mérnök.

motorkerékpár
Temerin

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.