Ugrás a tartalomra

Húsz évvel Jugoszlávia bombázása után

2019.03.18
17:02
2024.03.19
08:45
Forrás
Szerbiai RTV
20 évvel Jugoszlávia bombázása után - tanulságok az európai biztonság számára a 21. században címmel tartottak hétfőn konferenciát Belgrádban.

Aleksandar Vučić szerb államfő beszédében hangsúlyozta, ma már nyíltan beszélünk a történtekről, nem gyűlölettel, hanem azzal a vággyal, hogy elítéljük azt, amit igazságtalannak tartunk.

A konferencián jelen volt Andrej Turcsak is. Az Orosz Föderáció Szövetségi Tanácsának elnökhelyettese elmondta, Jugoszlávia bombázása katonai agresszió volt a NATO részéről egy szuverén európai ország ellen. Hozzátette, 1999-es bombázáskor radioaktív uránt használtak, amely számtalan civil ember életét követelte.

A NATO 20 éve, március 24-én kezdte meg légicsapásait az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, illetve az azt irányító Milošević-rezsim ellen. A bombázások 78 napig tartottak.

bombázás
Jugoszlávia

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.