Ugrás a tartalomra

Jövő hétvégétől nyári időszámítás

2019.03.23
15:21
2019.03.23
17:38
Forrás
Pannon RTV
Az Európai Bizottság eredeti javaslata értelmében idén állították volna át utoljára az órákat az EU-ban, de ez a tagállami fenntartások miatt már biztosan nem tartható, így az új céldátum 2021.

A következő hétvégén egy órával kevesebbet fogunk aludni. A nyári időszámításra ugyanis március 30-ról 31-re virradóra, azaz szombatról vasárnapra állunk át, amikor majd az órákat 2 óráról 3 órára kell átállítani.

Az emberek többsége nehezen viseli el az évente kétszeri óraátállítást. A megkérdezettek többsége arra panaszkodott, hogy hosszabb időre van szüksége ahhoz, hogy megszokja ezt a változást.

Az óraátállítás természetellenes folyamat és erre érzékenyen reagál az emberi szervezet, mondják a szakemberek.
Dr. Mohamed Badawi, gyermekorvos: „Az emberi szervezetnek van egy biológiai órája, amihez hozzá van szokva. Aztán egy sokk éri, amikor ebben változás következik be. Persze, az ember alkalmazkodik ehhez néhány nap elteltével, de amíg ez nem történik meg, addig az ember szenved.”

Leggyakoribb a fejfájás, az álmatlanság és a kimerültség. Óraátállításkor akár 25 százalékkal is megnőhet a szívrohamok és az agyvérzések száma - tette hozzá a szakember. Ilyenkor a koncentrációs képesség csökkenése miatt a közlekedési balesetek száma is emelkedhet ilyenkor.

 

óráátállítás
Európai Unió

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.