Ugrás a tartalomra

Véget értek a Kosztolányi-napok

2019.03.29
15:29
2020.02.10
17:23
Forrás
Pannon RTV
Tudományos konferenciát tartottak, majd megkoszorúzták a Kosztolányi-szobrokat és emléktábláját a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumnál.

Azon az éjjel
az órák összevissza vertek.
Azon az éjjel
holdfényben úsztak mind a kertek.

Csupán néhány sor a 134 éve született Kosztolányi Dezső végtelen költészetéből, a mai napig örök érvényű marad és hallhatatlan.

Miért nem kapta meg Kosztolányi Dezső a Nobel-díjat című előadásával érkezett Szabadkára Urbán László irodalomtörténész. Szerinte a költő hallhatatlansága megkérdőjelezhetetlen és örök érvényű a munkássága. Hozzátette: „Nagyon igaz az, amit ha jól emlékszem Babits Mihály írt róla, hogy az ember meghal, de a költő, az író itt marad közöttünk. Úgy érzem, hogy körülbelül egy 50 írónak vallomását gyűjtöttem össze, de mindenki nagy elismeréssel szól a magyar szó mesteréről.”

Mihályi Katalin, a rendezvény szervezőbizottsági tagja elmondta, a 134 éve született költőre szülővárosában mindig büszkén emlékeznek. Kiemelte: „A legnehezebb években, a 90-es évek legelején is mindig megtartották. Mindig rangos előadókat hívtak és még mindig tudnak újat mondani az előadók Kosztolányiról.”

A Kosztolányi Dezső Irodalmi Napok ötlete, megvalósítása és a forgatókönyv kialakítása Varga Lakatos Gizella magyartanár nevéhez kötődik. A rendezvény előtörténetéhez tartozik az 1976-ban megalakult szakközépiskolai önképzőkör, majd a rendszeressé vált vers- és prózamondó verseny. 1991-től 1993-ig a rendezvény inkább a diákaktivitásra korlátozódott, míg 1993-tól már a Kosztolányi-opusz ihlette tudományos tanácskozás is szerves részévé vált.

Kosztolányi Dezső
Szabadka
Svetozar Marković Gimnázium

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.