Ugrás a tartalomra

Megállapodtak a sztrájk felfüggesztéséről

2019.03.31
21:45
2019.03.31
22:00
Forrás
Szerbiai RTV
Megállapodás született a postai dolgozók sztrájkjának felfüggesztéséről. Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter tárgyalt a Szerbiai Posta Közvállalat munkásainak képviselőivel.

A megállapodás értelmében április 4-ig elvégzik a 2017-es év második felében realizált nyereség elosztását, április 24-ig pedig a 2018-as év első felében megvalósult nyereség elosztását is. Ezen kívül a következő hét napban létrehozzák a munkacsoportot, amely kidolgoz egy kollektív szerződést. Ebben szerepel majd, hogy a 2018 óta realizált nyereséget milyen módon fogják arányosan szétosztani, emellett az is, hogy az anyagilag hátrányos helyzetű alkalmazottak egyszeri támogatást, legalább 20 ezer dinárt kapjanak. A szerződésben szerepel majd, hogy az alapjövedelem együtthatóinak meghatározásakor a technikusok munkáját többre értékeljék, és hogy felülvizsgálják egyes munkahelyek szükségességét, például a sok tanácsadó, illetve a helyettesek esetében. A postai alkalmazottak napok óta munkabeszüntetést tartottak, mert elégedetlenek voltak a munkafeltételekkel és a bánásmóddal, most azonban megállapodás született és folytatják a munkát. A sztrájkban résztvevőket arról biztosították, hogy nem lesznek következményei annak, hogy részt vettek a munkabeszüntetésben.

sztrájk
posta

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 07:43

Ma van Đurđevdan

A Juliánusz naptár szerint április 23-án, a Gergely naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.