Ugrás a tartalomra

Újdonságok a szerbiai egészségügyben

2019.04.03
23:51
2024.03.19
08:45
Forrás
Magyar Szó
A Köztársasági Képviselőház megszavazta az egészségügyi törvénycsomagot. Mindenekelőtt a szűrővizsgálatokon való részvétellel kapcsolatos kötelezettségeket szeretnék tudatosítani a polgárokban.

A háziorvos ezentúl két hónapra adhat betegszabadságot, s csak ez után kell az orvosi bizottsághoz fordulni. A súlyos betegségben szenvedő gyermekek szülei pedig a gyógykezelés idején – ha gyermekük mellett kell maradniuk – megkapják a fizetésük 100 százalékát, a megkezdett betegszabadságot pedig 6 havonta kell hosszabbítani.

Az egészségvédelmi kerettörvény szerint a primáris egészségügyi ellátás, vagyis az egészségházak már nem lesznek az önkormányzatok hatáskörében, hanem állami szinten gondoskodnak róluk, azzal, hogy Vajdaság területén ezeket a jogokat a tartomány gyakorolja majd. Az önkormányzatokhoz tartoznak ezek után is a gyógyszertárak és a mentőszolgálat.

egészségügy
parlament
képviselőház

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.