Ugrás a tartalomra

Laptopot kapott minden hallgatói önkormányzat a tartományi kormányban

2019.04.04
12:30
2024.03.19
08:49
Forrás
Pannon RTV
Az adomány apropója, hogy ma van az Egyetemisták Napja Szerbiában. Az eseményen elhangzott, cél az, hogy az egyetemi közösségek folyamatosan fejlődjenek és támogatásban részesüljenek.

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Hallgatói Önkormányzata is kapott új laptopot. Az eszközön pályázatokat írnak majd és az általuk szervezett eseményekről szóló beszámolókat tárolják. Tóth Laura, alelnök, MTTK HÖK: „Pályáznunk nem kellett, minden vajdasági felsőoktatási intézmény hallgatói önkormányzata kapta. A laptopot a hallgatói önkormányzat fogja használni, ezen fogjuk az adatainkat tárolni, illetve a rendezvényeinkről szóló cikkeket és a jövőbeli pályázatainkat is ezen a számítógépen fogjuk megírni.”

Igor Mirović, a Tartományi Kormány elnöke elmondta, a felsőoktatási intézmények számíthatnak a vajdasági kormány támogatására: „Szeretnék rámutatni arra, hogy egy csapat vagyunk, akkor is, amikor bírálnak minket, vagy nem bíznak bennünk, tudniuk kell, hogy mi azért vagyunk itt, hogy segítsük, meghallgassuk magukat, hogy jobban megértsük egymást.”

A vajdasági felsőoktatási intézmények nevében Ana Todorović, az Újvidéki Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke szólt a jelenlévőkhöz az Egyetemisták Napja alkalmából, és egyben megköszönte a vajdasági kormány támogatását.

egyetemista
laptop

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.