Ugrás a tartalomra

Kannabiszt termesztettek

2019.04.05
07:05
Forrás
Szerbiai Belügyminisztérium
A szabadkai rendőrség őrizetbe vett három 19 és 20 év közötti fiatalt azzal a gyanúval, hogy indiai kender termesztésére alkalmas mini laboratóriumot működtettek.

A fiatalok marihuánát állítottak elő, amit értékesítettek. Két gyanúsított házat bérelt, és annak melléképületében rendezték be a laboratóriumot. A rendőrök 400 gramm marihuánát találtak a házkutatás során. A nyomozók azt gyanítják, hogy az árusítást az egyik 19 éves végezte, akinél az utcán egy csomagot is találtak, 280 gramm marihuánával, a lakásában pedig további 21 grammot, illetve egy digitális mérleget.

marihuána
Szabadka

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.